Bizonyára egyik kedves blogoló sem úgy kezdte az írást, hogy egy nyelvtanzsenit meghazudtoló módon egy mondatába se csempészett el helyesírási hibákat. És abban is biztos vagyok, hogy maga az írás rengeteget segített abban, hogy ezeknek száma csökkenjen. Vannak azonban olyanok, akik fittyet hánynak a legalapvetőbb szabályokra, és előszeretettel rejtenek el hibákat fogalmazásaikban. És itt most nem csak a helyesírásról van szó. Nézzük csak. Mik is azok, amik a leggyakrabban előfordulnak egy adott blogban?

1. A legfőbb ellenségek; Az igekötők
Gonosz kis jószágok ezek. Nem is igen szabad őket simogatni, hozzájuk kapcsolni az igéket, mert a végén gondolnak egyet, és megharapják. Legrosszabb esetben az ártatlan írók klaviatúrán kopogtató ujjacskáit. Igaz, egy tanulmány azt állítja, hogy egy kisgyerek ujja visszanő, azonban ujjlenyomat nélkül, tehát a rablásoknál is remekül alkalmazható ez a rendellenesség, de úgy gondolom, nem érdemes megkockáztatni, hogy akár véletlenül is hozzákössük az igekötőt az igékhez. Meg aztán ez a kisgyerekes dolog is elég megbízhatatlan forrásokból származik - gondolja egy író, kinek gyakori szokása ezt elrontani. De megnyugtatlak benneteket, ilyen nem fog történni. Az igekötők, bármilyen makacsak is, valójában nagyon szeretnek az igékhez hozzákapcsolva lenni. Fogjátok fel úgy, hogy szerelmesek! Ugye, sokkal barátságosabb így a negyedikes nyelvtan?c:

2. Írásjelek helytelen használata
Te jó Isten, hogy ez engem mennyire tud idegesíteni! Sokan még akkor is felkiáltójelet tesznek egy mondat végére, mikor az nyilvánvalóan kijelentés. Sok chatpartneremmel is előfordul ez a hiba, és egyszerűen késztetést érzek arra, hogy rászóljak. Hadd szemléltessem egy enyhén primitív, de legalább érthető példán keresztül: ,,Képzeld! Tegnap voltam a boltban! Sikerült megvennem a Helyesírás kézikönyvét, az ajánlatodra! Már a felével sikerült is végeznem!” Ez esetben jogos a kérdés, hogy milyen nyelvű kézikönyvet vásárolt a kedves személy. Ezen mondatok szinte mindegyike kijelentés, kivétel az első szócskát. Ennyire azért ne legyél izgatott, mert megrémülök!:c
 

3. Tőmondatok tömkelege
Most, hogy bemutattam nektek csodás tehetségem az allegóriához, hadd idegeskedjem ki magam ezzel kapcsolatban! A kezdő írónövendékeknél igencsak gyakori hiba az, hogy nem képesek egy megnyomorodott vesszővel elválasztani két mondatrészt. Nem. Mindenképp pontot kell oda tenni, mert az sokkal kisebb és aranyosabb. Szerintem nem aranyos. Szerintem az is egy olyan gonosz kis szerzet, mint az igekötők. Jó, persze néha illik tőmondatokkal is tarkítani a fogalmazást, de ha az egész azokból áll, az úgy rendkívül monotonná és szaggatottá teszi. Nem kell átesni a ló túlsó oldalára sem, persze, semmiből. Az a legjobb, ha az olvasás minél gördülékenyebb, minél dallamosabb. Ebben semmi dallamosság nincs: ,,Tegnap esett a hó. Fehér hó. A hó jó cucc. Fehér. Hó. Hull a hó. Hullajó. Hullahoppkarika.” (elnézést, kissé elragadott a hév. Kezdi tönkretenni az agysejtjeimet a gondolat, hogy mindjárt itt az iskola) Olyanok ezek a mondatok, mintha lendületesen nekiindulnál egy úton, de mindig meg kéne torpannod. Idegesítő.

4. Bekezdések hada vagy teljes hiánya
Ez nem egy túl gyakori hiba, de nem nehéz találkozni vele. Sokan teljesen indokolatlanul nyomkodják az Entert, mint én a hangosítógombot a telefonomon, mikor fülesen zenét hallgatok. Komolyan, azt még az utca másik feléből is lehet hallani. Egy üvegfal mögött, és még a hangszigetelő függöny is elé van húzva, mely Dancsó Péter egyik videójában szerepelt. 
Vissatérve a bekezdésekre, nem kell teletömni velük az egész blogot. Persze, egy új gondolatmenethez elengedhetetlen feltétel, de minden második mondat után szükséges? Nem hiszem. Nyilván engem az is idegesít - hiszen minden idegesít, gondolom feltűnt már -, ha valaki szinte sosem kezd új bekezdést. Teljesen összeolvadnak a sorok, és egyszerűen lusta leszek kibogozni, hogy éppen mi is folyik az adott sztoriban, így inkább egészen egyszerűen bezárom az oldalt. Igen, a bekezdések nagyban megkönnyítik az átláthatóságot az olvasó számára.

5. Vesszőhibák
Ezt a pontot azért hagytam a végére, mert ez sajnos nálam is gyakran előfordul. De persze tisztában vagyok olyan alapvető szabályokkal, hogy a ,,hogy” elé elengedhetetlen kellé ez a kis vonalka. Hiszen ismeritek a mondást... Vessző nélkül hogyozni nem lehet!” Ha nem ismertétek, és esetleg gyakran elrontjátok, akkor segítségetekre lesz. Nekem főként azzal van a problémám, hogy felesleges helyekre csempészem a vesszőt. Lehagyni ritkán szoktam, sőt, attól szerintem nem kell félnem, hogy ez bármikor is előfordul. Ahhoz túl ügyes vagyok. *ego* Viszont most már egyre jobban odafigyelek, hogy nem minden második szónál mosolyog a vonalacska, hanem csak akkor, hogyha egy új gondolatot kötünk a mondatrészünkhöz, amely elé egy tőmondatmániás inkább pontot rakna. De most nem fogok itt nektek nyelvtanóraszerűen prédikálni, nyolcadikban ezt részletesen tanítják. 
Kivétel van, de ez esetben tisztelet nincs.

Persze még számtalan hiba előfordul a blogos világban, amely a helytelen írásképet tükrözi, de nekem perpillanat ez az öt jutott eszembe, amik fel is szoktak bosszantani. Nektek mik a gyakori hibáitok ezzel a témával kapcsolatban? Osszátok meg velem hozzászólásban, komolyan érdekel!u^u

További jó blogolást! Fujimi